The voices in my head

Hogy ki vagyok én?

"Senki és semmi. Az üres lap a könyvben, a csend a dalok között, a hamis hang, az elrontott ecsetvonás, a kiradírozott vonalak, a mosódás a fényképen, a kimaradt jelenetek, a lefaragott kő, a gazzal benőtt út, a penészes kenyér, a rossz bor, a romlott alma, a banán héja, a lyukas óvszer, a félreégett cigi, a túlcukrozott kávé."

Az élet hatalmas hibája.

I'm so addicted to you coffe

Jöttem, láttam, Elton.

A reggeli sürgés forgatagában, a kellemesen gőzölgő kávém és a legtökéletesebb könyv kombója mellé már csak egy szál félig elszívott cigaretta kellett volna a tökéletes "leszarom" életérzéshez.

A pillanat hevében túl komolyan vettem a viccet, amit az élet űzött velem, a csattanóján pedig nem nevettem.

Bosszúját forralja rossz humorom ellen, de akkor is megküzdöm a pofonomért.

Már húztam sorszámot, protekciósnak tartom magam a halál sorában.

Már régóta nem érdekel, hogy az emberek miért csinálnak őrültségeket.

Boulevard

Ahogy a tea fölött forró, nonfiguratív gőz táncolt, akarva-akaratlanul is mosolyra állt a szám.

És hogy miért, nem kérdeztem tőle, csak hagytam, jó érzés.

Találkoztam rég látott barátaimmal, és a málnás bor mellett takarékra tettük magunkat.

A búcsú pillanata fájdalmas volt, viszont bánatomat enyhítette a beszerzett Avenged Sevenfold pulóverem, és a frissen vett vaníliás cukor.

Ha lenne hozzá energiám, madarat lehetne velem fogatni!

Entertain me!

Nehogy azt hidd, hogy csak az selejt, ki veled szembe száll,

Nehogy azt hidd, hogy csak az selejt, ki neked ellenáll.

Nehogy azt hidd, hogy te nem vagy más, mint egy olcsó utánzat,

Nehogy azt hidd, hogy te különb vagy, mert már nincs hamu utánad.

Nehogy azt hidd, hogy mások nem röhögnek a hátadnak,

Nehogy azt hidd, hogy utánad nincs helye, csak bánatnak.

Nehogy azt hidd, hogy nem cseréltem zárat,

Nehogy azt hidd, hogy nem dőlt még össze a kártyavárad.

Nehogy azt hidd, hogy ez engem nem szórakoztat,

Nehogy azt hidd, hogy az én szememben nincs helye irántad szánalomnak.

Nehogy azt hidd, hogy szabályokkal játszom,

Nehogy azt hidd, hogy nincs több hamis kártyalapom.

Vicces dolog fegyvertelenül életre küzdeni. Szórakoztat, vagy csak én lennék naiv, mert abban a tudatban ringatom magam, hogy ennek van vége? 

Majd azt is ott találom meg, ahol az elejét.

Szórakoztass még!

Going away means forgetting

Elvesztem önmagamban, pedig el sem indultam önmagam megismerni.

Életem nagy buktatói a nagy szavak voltak, amiknek még a súlyát sem ismertem; úgy valóban könnyű volt velük dobálózni, pedig jól hangzottak!

Ilyen az örökké, ami kétség kívül jól hangzik, de hogy mit is jelent, máig nem ismertem meg.

Minden örökké mögött ott volt egy viszlát, ami csak a megfelelő időre várt, hogy mindent fölrúgjon, és mint aki jól végezte dolgát, tovább sétáljon, egészen a konyháig, hogy egy újabb kávéért sóvárogjon.

Ezektől még egy mosoly is fut arcomra - hogy kényszeredett e, azt már rég nem tudom -, ami kétség kívül jó érzés.

Magam sem tudom, hogy ezt becézhetem-e boldogságnak, de jó eljátszani egy efféle nagy szóval.

Jó úton járok a magam útján, vagy csak eltévedtem?

"I'm bleeding out every word you said"

"Go to Hell for Heaven's Sake."

Nem beszélek, nem szólok másokhoz.

Nem érzem, hogy hol vagyok, és hogy mit is kéne tennem.

Fáj, de mi?

Nem szeretek másokkal álbeszélgetéseket folytatni álmosollyal áltémákról.

Csak hagyjatok csendben elvérezni.

Nem fogok sírni, vagy könyörögni, hogy vessenek véget ezeknek a szürke hétköznapoknak egyetlen mozdulattal.

A fájdalom már túl nagy, hogy elbírja a könnyeket.

De mégis mi fáj?

Ahogy kilépek az ajtón, megcsap a hideg szél, és ott, akkor érzem, hogy valami végleg megfagy bennem.

Nem vagyok őrült, de ha már a járda is kirúgja lábaim, hogy valahogy mégis szembe nézzek magammal, és tudatosuljon bennem, hogy aki ezentúl vissza fog rám kacsintani a tükörből, az szörnyé lett.

Névtelen sötétségbe burkolózok, s maradok csak egy a sok közül.

Nem vagyok elég híres, hogy más legyek.

Who the hell want's to live forever?

Rendben, akkor játsszunk efféle játékot!

Ezennel ismertetném a szabályokat: rohadtul nincsenek.

Haha

Szavak jönnek mennek, álmok összetörnek.

Az élet halad tovább a maga lábnyomát maga után hagyva, és hogy ki léphet bele, azt az ő lábmérete határozza meg.

Szürke felhők kúsznak az égen, de hogy hova tartanak, ők maguk se tudják.

Gőzölgő rubofennel, és egy újabb csomag zsepivel látok neki a harcnak a nátha ellen, miközben letelepedek a gép elé American Horror Storyt nézni. Nem vágyakozom.

Nem álmodom, nem emlékszem rájuk.

Elfelejtek mindent, mi lekötött valaha valahova, hogy eltépve a láncokat újabbat szerezzek.

Igen... nem emlékszem beteljesületlen álmokra.

Nem emlékszem régi dolgokra.

Outside I'm happy

Zenébe próbálom fojtani emlékeim hadát, de még így is csak az ő halálsikolyaikat hallom.

Ismeretlen dallam visszhangzik a fejemben, ami újra és újra fejbe ver.

Hallom az emberek gúnyos nevetését, valahányszor elfordulok.

Nem csodálom, nem minden nap látni olyat, aki az álmai után szalad.

Rég ellopták a lelkem, de hogy most hol is van, vagy kinél, arra talán csak maga az Ördög tudna válaszolni.

Újabb néma sikolyok, de kitől jönnek?

Elfordultam magamtól, és nem hiába, én se vagyok magamnál sokkal okosabb, ki is használom az alkalmat, hogy magam szúrjam hátba.

Ez mind szürke. Vagy talán fekete-fehér?

Hol rúgtam fel saját magam?

A csend még a viharnál is hangosabb.

Ne keltsen fel többet senki, aludni kívánok.

Nem békében, nem párnák közt, nem álmokban.

Kómában.