Zenébe próbálom fojtani emlékeim hadát, de még így is csak az ő halálsikolyaikat hallom.
Ismeretlen dallam visszhangzik a fejemben, ami újra és újra fejbe ver.
Hallom az emberek gúnyos nevetését, valahányszor elfordulok.
Nem csodálom, nem minden nap látni olyat, aki az álmai után szalad.
Rég ellopták a lelkem, de hogy most hol is van, vagy kinél, arra talán csak maga az Ördög tudna válaszolni.
Újabb néma sikolyok, de kitől jönnek?
Elfordultam magamtól, és nem hiába, én se vagyok magamnál sokkal okosabb, ki is használom az alkalmat, hogy magam szúrjam hátba.
Ez mind szürke. Vagy talán fekete-fehér?
Hol rúgtam fel saját magam?
A csend még a viharnál is hangosabb.
Ne keltsen fel többet senki, aludni kívánok.
Nem békében, nem párnák közt, nem álmokban.
Kómában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése