A sötét szobában a falakra halovány árnyékok kúsznak, némi figyelemért fohászkodva. Lágyan ringatják magukat a melankóliás zenére, ami egyre jobban elnyel.
Ezalatt mindennapjaim vonatra szálltak, és zavartalanul haladnak a cél felé, ami már részegítően közel van.
Ahogy a reggeli kávém utolsó kortyát is kiittam a csészémből, láttam, hogy az üveg már üres, de mintha mégis lett volna valami az alján.
Aprócska életképek, amik ködbe burkolózva mosolyogtak vissza.
Arcizmaim helyettem is reagáltak, majd a végén egyetlen gondolat csapott képen: ez a holnapom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése